Bejegyzések

Csoportos informatikaórák

Október 2-án és 4-én csoportos informatikaórákat tartok a Csorba Győző Könyvtár szervezésében, az Országos Könyvtári Napok alkalmából.
A foglalkozásokon az adatvédelem, az álhírek és a közösségi média témaköreit érintjük.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, egy csoport létszáma max. 15 fő.
Jelentkezni a nemeth.luca@csgyk.hu e-mail címen lehet.

Időpontok:
2018. október 2. (kedd) 10.00–12.30
2018. október 4. (csütörtök) 16.30–19.00

Helyszín: Csorba Győző Könyvtár | Tudásközpont, 2. emelet


#pihenő


Mit csinálok, amikor nem dolgozom?
Például olvasok. 2014-ben megközelítőleg 31.700 oldalt, 2015-ben 23.300 oldalt, 2016-ban 26.700 oldalt, 2017-ben 29.200 oldalt, 2018-ban eddig 17.800 oldalt, és ez egyre csak gyarapodik.

Idézet a műfordításról

A természet alkotott egyszer egy angol embert, akinek kupolás feje szavak méhkaptára volt; egy embert, akinek csak rá kellett lehelnie bámulatos szótárának bármely darabkájára, hogy az megelevenedjék, terjeszkedni kezdjen és reszkető csápokat növesszen, mígnem összetett képpé változott lüktető aggyal és összhangban mozgó végtagokkal. Három évszázaddal később egy másik ember, egy másik országban megpróbálta ezeket a ritmusokat és metaforákat átültetni egy másik nyelvre. Ez a folyamat iszonyatos mennyiségű munkát igényelt, amelynek szükségességére nem tudunk valós okot felhozni. Olyan volt, mintha valaki, miután látott egy bizonyos tölgyfát (a továbbiakban nevezzük Individuális T-nek), amely egy bizonyos országban nőtt, és ott vetette saját egyedülálló árnyékát a zöld s barna földre, felállított volna a kertjében egy iszonyatosan bonyolult gépezetet, amely önmagában éppúgy nem hasonlít arra vagy bármely egyéb tölgyfára, miként a fordító ihlete és nyelve sem hasonlít az eredeti szerzőére, de amely – az alkatrészek, a fényeffektusok, a szélfúvó motorok leleményes kombinációja révén – végül is pontosan ugyanolyan árnyékot vet, mint az Individuális T – ugyanazt a körvonalat, mely ugyanolyanképpen változik, ugyanazokkal a dupla és szimpla napfoltokkal, melyek ugyanazokon a helyeken fodrozódnak a nap ugyanazon órájában. Gyakorlati szempontból az ilyen idő- és energiapocsékolás (azok a fejfájások, azon az éjféli diadalok, melyek katasztrófává alakulnak át a reggel józan fényében!) szinte bűnös módon abszurd, hiszen az imitáció legnagyobb mesterműve is feltételezi a gondolat önkéntes korlátozását, egy másik ember géniuszának való alávetését. Lehet-e ezt az öngyilkos korlátozást és alávetést kárpótolni az adaptív technikák csodájával, az árnyékolás ezernyi trükkjével, a buzgó örömmel, melyet a szavak szövője és szemtanúja érez a vászon minden újabb fortélya láttán, vagy pedig, egészében véve, ez csupán Paduk kézírógépének eltúlzott és átszellemített másolata?


Vladimir Nabokov: Baljós kanyar